Homeopátia

A homeopátia

A homeopátia, (régies elnevezéssel: hasonszenvi gyógymód) olyan alternatív gyógymód, melynek lényege „a hasonló hasonlót gyógyít” elv („similia similibus curantur”). Vagyis e módszer követői olyan rendkívül alacsony hatóanyag-koncentrációjú szert rendelnek a betegnek, amely hígítatlanul a fennálló betegséghez hasonló tüneteket idézne elő egy egészséges emberen. A gyógymód elméletét és gyakorlatát Samuel Hahnemann német orvos és kémikus dolgozta ki a 18. század végén – 19. század elején.

A homeopaták szereikkel kíméletesen, mellékhatások nélkül, a szervezet áthangolásával, harmonizálásával próbálják leküzdeni a betegségeket. A homeopata orvos nagy hangsúlyt helyez az anamnézisre: számba veszi a beteg múltját, öröklött betegségeit, szokásait, életkörülményeit, érzéseit, tüneteit. Ezután a hagyományos diagnosztikai módszerrel megvizsgálja betegét. Az így nyert összes információt összevetve, azokból a legjellemzőbbeket figyelembe véve választ szert. A betegségképet összeveti a gyógyszerképpel (azokkal a tünetekkel, amiket a szer kiindulási anyagának szedése egy egészséges emberen okoz), hogy megtalálja az arra az emberre leginkább jellemző homeopátiás szert. A homeopátiás szer feladata az öngyógyító folyamatok beindítása, segítése. A homeopátia holisztikus gyógymód, szándéka szerint nemcsak a betegséget, hanem az egész embert gyógyítja.

A homeopátia az idők folyamán sokat változott; a tudományos orvoslás egyes eredményeit is figyelembe veszi. A homeopata orvosok (Magyarországon hivatalosan csak orvos végzettségű homeopaták praktizálhatnak) felhasználják az akadémikus orvoslásnak mindazokat a vívmányait (elsősorban a modern diagnosztikai lehetőségeket), amik módszerükkel összeegyeztethetők. Egyes alkalmazói a klasszikus homeopátia alaptételeinek egy részét feladták. Tudományosságát illetően heves viták folynak, feltételezett hatásmechanizmusa ugyanis a jelenlegi tudományos kritériumok alapján nem magyarázható. Népszerűsége országonként változó, és sok orvos alkalmazza praxisában a homeopátia elveit és szereit, mivel a szerek kíméletesek, nincs mellékhatásuk , a módszer az egész embert figyelembe veszi.

Samuel Christian Hahnemann
Samuel Christian Hahnemann

A homeopátiát Samuel Hahnemann (1755–1843) német orvos, kémikus alkotta meg 1790 és 1843 között. Hahnemann az akkoriban a malária gyógyítására sikerrel alkalmazott kininnel kísérletezve azt figyelte meg, hogy egészséges embereken a szer ugyanazokat a tüneteket produkálja, mint a betegség maga. Következtetése az volt: similia similibus curantur, azaz „hasonló hasonlót gyógyít”, ami a mai napig a homeopátia első és legfontosabb elve maradt. Úgy találta, hogy ha egy szer nagy mértékben betegségtüneteket vált ki egy egészséges emberen, az kisebb mennyiségben gyógyító hatású lehet. Hahnemann feltételezte, hogy paradox módon, minél kevesebb a hatóanyag a szerben, annál erőteljesebb a hatása. Ezért sokszorosan higította a hatóanyagokat, illetve tapasztalatai alapján bevezetett egy dinamizálásnak vagy potenciálásnak nevezett eljárást is, ami lényegében mechanikai rezgetést, rázást-ütögetést jelent.

Hahnemann eredményeit először 1796-ban publikálta A kísérletes orvosságok gyógyerejének új alapokon való meghatározása, ezek néhány előzménye címen a Hufelands Journalban. Később a homeopátiára vonatkozó összefoglaló művét az Organon der rationellen Heilkunde címmel jelentette meg 1810 és 1842 között hat alkalommal. Másik fontos műve a Reine Arzneimittellehre(1811).

A homeopátia gyorsan elterjedt Hahnemann határozott fellépésének, a folyóiratoknak és a korabeli gyógymódok brutalitásával szembeni érzelmi ellenállásnak köszönhetően. Az akkoriban szokásos gyógymódok: érvágás, hashajtás, hánytatás, izzasztás, köpölyözés, különféle (gyógy-)szerek hatalmas adagokban történő alkalmazása mellett – amelyek a betegségek lefolyásának helyes megfigyelését is lehetetlenné tették – a homeopátia humánus gyógymódnak számított, és a mai hivatalos gyógyítással összehasonlítva is az maradt.

A kis mennyiségek használata miatt különösen sokat gúnyolták a homeopatákat az anyagelvű hagyományokhoz ragaszkodó gyógyítás képviselői. Alapvető különbség volt a korabeli akadémikus orvosláshoz képest az is, hogy a homeopátiás szemléletben a szervezet öngyógyító képességét igyekeztek serkenteni, nem a betegség ellenszereként hatottak. Hahnemann idejében kb. 200 szer állt a homeopata rendelkezésére, mára több, mint 4000-et kísérleteztek ki.

A homeopátia három alaptörvénye:
1. Hasonló a hasonlót gyógyítja: a betegség olyan szer(ek)től fog meggyógyulni, amely egészséges embereknél e betegség tüneteihez hasonló tüneteket produkált.
2. A szervizsgálatok: egészséges embernek beadva a gyógyanyagok különféle tüneteket produkálnak. Egy betegség tünetére az lesz a megfelelő szer, amely egészségesekben ehhez hasonló tünetet produkált.
3. A potenciálás: sorozatos hígítás és összerázás (más néven energetizálás, dinamizálás vagy potenciálás) során az anyagoknak egészen új, addig ismeretlen gyógyító tulajdonságai kerülnek napvilágra.

Homeopátiás szer

A homeopátia alaptételei:
Hahnemann: „Organon” c. munkája alapján:
A gyógyítás a beteg egészségessé tételét jelenti, és nem elméletek, teóriák gyártását.
Az orvost a betegségek megszüntetésében a tünetek és azok változásai vezetik és irányítják.
A homeopata orvos a tünetek összességét vizsgálja.
A betegség kezdetben tisztán a szellemi életerő elhangolódásán alapszik, ez a szakasz teljesen immateriális természetű.
Ha egy homeopátiás szert egészséges embernek beadunk, akkor ő különféle, a szerre jellemző tüneteket produkál. Ez a jelenség a szervizsgálat alapja.
A gyógyítás akkor lesz sikeres, ha a betegségnek és a szernek főleg a különös, sajátos és egyedi jellegzetességei hasonlóak egymáshoz.
A gyógyulás azáltal következik be, hogy a homeopátiás szer egy műbetegséget produkál a szervezetben: magas hígítása miatt csak a betegség információját szolgáltatja, s erre a szervezet válasza a gyógyulási reakció.
A betegségeket nem lokálisan kell kezelni, hanem (például a bőrtüneteket is) belsőleg adott homeopátiás szerekkel.
A hivatalos orvoslás gyógyszerei sokszor károsak, és a betegnek több kárt okoznak, mint hasznot.

Előnyei:
* A homeopátiás szerekben nincs mérgező anyag, ezért nem jelent vegyi terhelést az anyagcserének.

* Mivel a homeopátiás szerek csupán tiszta vizet, vagy tejcukrot tartalmaznak, szokásos mennyiségben való fogyasztásuknak nincs semmiféle jelentős élettani hatása, és általában más gyógymódokkal sem adnak keresztreakciót.

* Azonnal adható szerek.

* A homeopátiás szerek alkalmazásához nincs szükség diagnózisra. Gyakran előfordul a klinikai orvoslásban, hogy mivel nincs diagnózis, nem tudnak kezelni – pedig a beteg egyértelműen segítségre szorul. Ez a homeopátia széles területe, itt vannak a legnagyobb lehetőségei, ez az úgynevezett preklinikai stádiuma a krónikus betegségeknek. Homeopátiás kezelést mindenkinél és minden körülmények közt alkalmazni lehet: nincsenek feltételei. Így szinte bármikor javasolhatók a betegnek, és az alkalmazásukban rejlő placebó hatás a gyógyulás érdekében kihasználható.

* Olcsó

* A homeopátiás szerek előállítása minimális költséggel jár, ezen kívül mellőzi a természet kizsákmányolását. A homeopátiás szerek készítési eljárásának alapelvéből következik, hogy akár egyetlen darab hangyából (Formica rufa) el lehet készíteni annyi homeopátiás szert , amennyi elég egész Európában. A homeopátiás szerek ára nagyrészt az előállító és forgalmazó cégek hasznát növeli. Ugyanakkor a drága placebóknak és a gyógyszereknek gyakran nagyobb gyógyerőt tulajdonítanak, hatásukban jobban bíznak a betegek.

Homeopátiás szer

Hátrányai:
* Hagyományokon és nem tudományos tényeken alapul

* A homeopátia túlnyomórészt ma is a Hahnemann által kétszáz éve lefektetett elméleten alapszik, mely bizonyítást már saját korában sem nyert, és a mai tudományos felfogással is összegyeztethetetlen. A növekvő hígításokkal erősödő hatás elmélete, a hatóanyag „rezgéseinek” vivőanyagban képződő „lenyomata” teljesen tudománytalan elméletek. A homeopátia nagyrészt a régi népi természetgyógyászat anyagait használja tovább, így például alapanyagai között megtalálható a fehér arzén, a parlagfű, a méhfullánk, a gyógy- és a gyomnövények.

* Hatásossága független, megismételhető klinikai vizsgálatokkal nincs alátámasztva. Bár a homeopátia hatásosságának bizonyítására sok kísérlet történt, egyetlen olyan szakszerű és reprodukálható klinikai vizsgálat sincs, mely hatásosságát akár csak egyetlen esetben is alátámasztaná. Az új homeopátiás szerek kutatása során nem alkalmazzák a kettős vak kísérletet, tehát nem választható külön a szer esetleges hatása, és a placebohatás.

* A beteget veszélynek teheti ki. A homeopátiás szereknek (az esetek többségében tiszta víz, alkohol vagy tejcukor) csak elvétve van mellékhatása (például erős hatású szer szokatlanul kis hígításának alkalmazásakor); ezzel a ténnyel gyakran érvelnek a homeopátia hívei. Veszélyt az jelenthet, ha a homeopata lebeszéli páciensét a konvencionális medicina alkalmazásáról. Voltak esetek, amikor a konvencionális antimaláriás kemoterápiáról lebeszélt betegeket tették ki azzal kockázatnak, hogy a teljesen hatástalan homeopátiás antimaláriás szert ajánlották nekik. Más esetekben a védőoltások megtagadására biztatták a beteget, és emberi hányadékból, ürülékből vagy fertőzött szövetekből készített, egyébként hatástalan homeopátiás szer szedését javasolták. Egy harmadik esetben egy homeopata a beállított szívgyógyszer szedéséről beszélte le betegét, aki ennek következtében négy hónap múlva szívinfarktusban elhunyt.

* Határai ott vannak, ahol a szervezet öngyógyító mechanizmusai kimerültek. Működésének elmélete a szervezet öngyógyító mechanizmusainak felélesztése. Ebből következik, hogy határai is ott vannak, ameddig ezek rendelkezésre állnak. A placebóhatás pszichoszomatikus mechanizmusokon keresztül a szervezet saját regenerációs és védekező működéseit teszi hatékonyabbá – vagyis a homeopátia akkor ér el „sikereket”, amikor a szervezet képes meggyógyítani önmagát.

Homeopátiás szer

Szerformák:
A homeopátiás szereket növényekből (65%), állatokból (5%), ásványokból, fémekből vagy szintetikus anyagokból (28%), ritka esetben speciálisan kezelt kórokozókból készítik.[2] A szer elkészítése speciális úton történik, amit több hónapos tanfolyamokon oktatnak a nagy homeopátiás hagyományokkal rendelkező országokban.

Kiinduló anyag vagy őstinktúra: növényi nedvek, állati mérgek vagy váladékok, ásványi oldatok vagy porok.

Hígítás és potenciálás:
A homeopátiás szerek legsajátosabb jellegzetessége. Az őstinktúrát tízszeresére vagy százszorosára hígítják (vizes alkohollal vagy tejcukorral) és erőteljes mechanikai behatásnak vetik alá: rázzák (“ütverázás”), dörzsölik, áramoltatják. Ez az eljárás a potenciálás, minden egyes higítás és rázás eggyel növeli a szer potenciaértékét. Példa: egy C12-s potenciájú homeopátiás szert 12-szer hígítottak fel a százszorosára és közben mind a 12-szer erőteljes mozdulatokkal rázták vagy dörzsölték.

Potenciafajták:
D-potenciák, amelyek során mindig a tízszeresére hígították a kiinduló anyagot és a hígítások után mindig tízszer összerázták (a D potenciákat egyre ritkábban alkalmazzák). Például a D8 potencia 108 hígításnak felel meg.

C-potenciák: az őstinktúrát mindig a százszorosára hígítják és minden egyes hígítási lépésnél tízszer összerázzák. Például a C50 potencia 10050 = 10100 hígításnak felel meg.

LM-potenciák: a kiindulási anyagot mindig az ötvenezerszeresére hígítják és százszor rázzák. Például az LM4 potencia 50 0004 = 6,25 · 1018 hígításnak felel meg.

A potenciálást részben kézzel, részben géppel végzik.

Hatáselmélet:
A homeopátia legnagyobb támadási felülete, hogy hatásmechanizmusát nem ismerjük. A kutatások tapasztalati úton zajlanak, a homeopaták kifejezetten törekszenek a magyarázat helyett a megfigyelésre összpontosítani. A hígítás miatt egy C12-es potenciájú (azaz 10012 = 1024 hígítású) szerben már nagy valószínűséggel nem található az eredeti anyag egyetlen molekulája sem. A homeopátia más, szintén megerősítetlen módszereket is alkalmaz, így például a víz emlékezetének elvét.

Homeopátiás szer

Szerformák:

A hígított és potenciált oldatot általában apró cukorgolyókra ún. globulusokra cseppentik, mert ilyen formában könnyen adagolhatóak. Léteznek azonban tabletták, kenőcsök, kúpok, injekciók és oldatok is.

A homeopátiás szerek típusai és elnevezéseik:

Monokészítmények:
egyetlenegy fajta növényből, állatból vagy ásványból készülnek. Elnevezésük a kiinduló anyag latin neve, mellette egy betű és egy szám, amely a potencia fajtáját és nagyságát jelzi. Például Solidago C6 = az aranyvesszőből készült őstinktúrát hatszor hígították fel a százszorosára és mind a hatszor erőteljes rázásoknak vetették alá.

Előnyük: A szervezet kedvezőbben reagál egyféle ingerre, s ha az a panaszoknak megfelelően van kiválasztva, akár egy-két adagtól is jelentős javulás állhat be. Olyan, mint a lézerfény: keskeny a hatósávja, de ha jól célzunk, óriási a hatása.

Hátrányuk: Pontos kiválasztásuk időigényes, néhány kérdést fel kell tenni a betegnek, panaszainak utána kell kérdezni, hogy hatékony szert találjunk neki. Pontatlan adagolás esetén tartós rosszabbodás (tünetek felerősödése) is előfordulhat.

Komplex készítmények:
Többfajta (olykor 10-12 féle) komponensből állhatnak, amelyek egyaránt lehetnek növényi, állati és/vagy ásványi eredetűek. Elnevezésük gyári fantázianév, mellette nincsen betű és szám. Például Traumeel tabletta és -kenőcs.

Előnyük: Elég a diagnózis vagy a panasz rövid megnevezése (például gyomorfájás), és nem igényel sok időt a kiválasztása. Olyan, mint a diffúz lámpafény: egy kicsit mindenhová bevilágít, de árnyékot is hagy.

Hátrányuk: Pontatlan a szer, így előfordul, hogy sokáig adjuk, mégsem hat kielégítően.

Magyar Wikipedia – Homeopátia

http://hu.wikipedia.org
http://homeopatia.lap.hu/

Szólj hozzá!