Bioenrgetika avagy gyógyítás kézrátéttel

Energia gyógyászatJézus, minden idők legnagyobb gyógyítója is kézrátéttel gyógyított, még holtakat is életre keltett. Mégis hitetlenül mosolyog az emberek többsége, ha erről a gyógyító technikáról esik szó. Hogy miért? Mert olyan valószerűtlennek tűnik, hogy a kezünk amivel fogunk, amivel ütünk, amivel simogatunk gyógyító erővel bír. Nem értjük, hogy hogyan is lehet ez!

Pedig a válasz egyszerű. A világon minden létező, legyen az tárgy vagy élőlény energiából van. A különbség csak abban rejlik, hogy az adott energia milyen frekvencián rezeg. Az alacsony rezgés számú energiák szilárdnak tűnnek, a magasak pedig a mi érzékszerveinknek láthatatlanok. De attól, hogy nem látjuk, még léteznek. Párszáz évvel ezelőtt az elektromos áram is csodának vagy boszorkányságnak számított, ma pedig szinte létezni sem tudunk nélküle.

A kézrátéttel gyógyító magas rezgésszámú energiát ad át a betegnek, ezzel megemeli a betegség miatt alacsony rezgésszámot és ezáltal beindulnak a szervezet öngyógyító folyamatai. Persze nem feltétlenül szükséges megérínteni a beteg testrészt a gyógyítónak, gyakrabban a test felett 15-20 cm-rel tartva a kezet folyik a kezelés. A beteg meleget, hideget, csipkedő érzést vagy zsibogást érezhet. A magas rezgésszámú energia csökkenti a fájdalamat, gyorsítja a sebgyógyulást, beindítja és segíti a szerevezet öngyógyító folyamatait.

Manapság nincsenek olyan nagy erejű gyógyítók mint Jézus, így csodás azonnali gyógyulások ritkán történnek energia kezelések során. Habár viszonylag lassan hat, de kíméletesen, sebészi beavatkozások és mellékhatások nélkül gyógyít olyan betegségeket is amit más módszerrel nem lehet gyógyítani, mint például a viszér tágulatot. Jól képzett terapeuták képesek kelloidos sebhelyek elmulasztásásra vagy akár fejlődésben visszamaradt vagy valamilyen okból elsorvadt testrészek növesztésére is.

Energia gyógyászatNem kell azt hinnünk, hogy az energia kezeléseket adóknak valamilyen egyedi, különleges vagy csodálatos képessége van. Mindannyian rendelkezünk ezzel az adottsággal, ki kisebb, ki nagyobb mértékben. Ez is megtanulható pont úgy mint a zongorázás. Bárki megtanulhat zongorázni, van aki nagyon tehetséges, van aki kevésbé az, de csak abból lesz virtuóz aki sok időt és energiát fektet a tanulásba és a gyakorlásba.

Ha fáj valamink az első automatikus reakciónk az, hogy rátesszük a kezünket a fájó testrészünkre. Ez nem véletlen, tudatalattink tisztában van azzal, hogy kezünkön át magasrezgésszámú gyógyító energiát vezetünk a problémás helyre. És ha ezt tudatosan a gyógyítás szándékával tesszük megsokszorozzuk a gyógyító erőt.

Egy törött láb esetén energia kezelés nem helyettesítheti a baleseti sebész munkáját. Da ha már rögzítve van a törés sokkal hamarabb fog gyógyulni és kevesebb fájdalmat kell elszenvedni ha ilyen terápiát kapunk. Sok gyógyszert és fájdalmat megspórolhatnánk, ha minden sebészeti osztályon lenne energiával gyógyító terapeuta.

Ez az ősi gyógyítási technika manapság reneszánszát éli. Egyre többen tanulják és használják, és még ha nem is tudják, hogy mi az mégis egyre többen érzik saját kezükben is az energia melegét és bizsergését.

Szólj hozzá!