„E”-szám-misztika (Titokzatos élelmiszer-adalékanyagok)

A természetes egészségmegőrzésre és az egészséges táplálkozásra érzékeny olvasóink biztosan találkoztak már mindenféle rémtörténettel az E-számok kapcsán. A Zöld Újság, mint már oly sok esetben, igyekszik higgadtan áttekinteni a helyzetet. Alábbi írásával segítségünkre volt ebben Dr. Lenkei György háziorvos, a Táplálkozáskutatók Tudományos Tanácsának elnöke. Régen az emberek maguknak termelték meg … tovább olvasom

DNS

Az ember határtalan arroganciája….

Az ember végtelen arroganciájában azt gondolja, hogy már mindent ért, mindent tud, sőt mindent jobban tud mint a Jó Isten vagy a Természet! Ha valamiről nem tudja, hogy hogyan működik, vagy hogy valóban mi is a szerepe akkor azt vagy nem létezőnek vagy feleslegesnek titulálja. A nyugati ember nem érti, … tovább olvasom

Abortált emberi magzatokból származó vakcinák

Jelenleg három olyan emberi sejtvonal létezik, melyet abortált magzatokból nyernek oltások előállítása céljából. Az első  egy 1964-ből, egy leánymagzatból származik, akit azért abortáltak, mert a család úgy érezte, hogy már túl sok gyermekük van. A második 1970-ből, egy 14 hetes fiúmagzatból származik, akit egy pszichiáter szakvéleménye alapján abortáltak egy 27 … tovább olvasom

Só

Sózzunk, de hogyan?

Valamikor háborúk folytak a sóútvonalak, a sólelőhelyek megszerzéséért. Már Hippokratész óta tudjuk, hogy a vérünk sótartalma, a magzatvíz sótartalma, valamint az ősóceánok sótartalma évmilliók óta ugyanolyan arányú, s ez genetikailag azóta sem változott meg. Életünk tehát a sótól függ! Az üzletekben, a patikákban sokféle sót árusítanak, de ha az nem … tovább olvasom

Koleszterin: ördög vagy angyal?

Jaj, az a magas koleszterin szint! Mindenképpen kordában kell tartani mert szív és érrendszeri betegséghez fog vezetni! Ezután ne egyen zsíros ételeket és élete végéig szednie kell ezt vagy azt a koleszterin csökkentőt – dördül az ítélet. Annyiszor hallottuk ezt, hogy már el is hittük. Arra nem gondolunk, hogy a … tovább olvasom

Homeopátiás szer

Homeopátia: gyógyítás vagy kuruzslás?

Dr.Borbély Katalin háziorvos egy londoni állami kórházban homeopátiás rendelést is folytat. (Alább az ő írását közöljük.) A kórház neve eredetileg Royal London Homeopathic Hospital volt, 2010 szeptemberében Royal London Hospital of Integral Medicina névre keresztelték, mivel a homeopátia mellett számos alternatív gyógymóddal való kezelésre is lehetőséget kap az ide beutalt … tovább olvasom

Fejfájás

Illó olajjal a fejfájás ellen

Nagy a feszültség a munkahelyen, összevesztünk a párunkkal vagy a kollégánkkal, rosszalkodnak a gyerekek és kezdődik a lüktető fejfájás. Nyúlunk a fájdalom csillapító tabletta után nem tudva, hogy lehet, hogy több kárt teszünk, mint a hasznot. Az egyik leggyakoribb fájdalomcsillapító szer a paracetamol (N-(4-hydroxyphenyl)ethanamide = acetaminophen) , recept nélkül kapható, … tovább olvasom